|
"Öröm Napja" Jászladányban |
|
|
|
Jászberény és Szolnok között „félúton” helyezkedik el Jászladány. Ezen a településen egy apró gyülekezetben évek óta Papp Ervin testvér és felesége végzi hűségesen a lelkimunkát. Néhány hónapja Lencse Balázs és néhány budapesti testvér is csatlakozott hozzájuk. Ennek hatására a jászladányi misszió - amelynek egyik állomása a 2010. május 16-án megrendezett „Öröm Napja” rendezvény volt – új lendületet kapott.
Az alkalom célja a településen élők megszólítása, valamint kapcsolatépítés a gyülekezet tagjai, vágyakozói felé. A rendezvény több gyülekezet összefogásával valósult meg, hiszen a kunszentmiklósiak báb- és gyermekműsorral készültek, a jászberényiek interaktív színelőadást mutattak be, az apagyiak kézműves foglalkozást szerveztek a gyerekek számára, énekeltek a tiszakeszi testvérek, valamint a miskolci Reményvándorok együttes is. Örömmel teszünk bizonyságot róla, hogy az Úr megáldotta a szervezők erőfeszítéseit, és a rendezvény jó eszköz Isten kezében volt az örömhír terjesztésére, valamint a jelen lévő testvérek épülésére. Kérjük Urunk további áldását a Jászladányban folyó lelkimunkára! |
|
Feltöltötte: ifj. Schmied András
|
|
Utolsó frissítés ( 2010. június 17. )
|